3. fejezet: Gábor végre telefonál…

            Mire Dóri ellocsogott a szobájáig (igyekezett olyan úton menni, hogy semmiképpen se találkozhasson senkivel, főleg nem Mátéval), Réka már nagyban készülődött: rendbe hozta a haját, felvett egy rózsaszín, (eléggé mély kivágású) nyakbakötős felsőt, hozzá egy fehér rövid vászonnadrágot, és már sminkelte magát.

-Az egy dolog hogy tavasz van, de nincs „ennyire” meleg – jegyezte meg a húgát nézve.

-Hát igen, ez az én drága nővérkém. A divatdiktátor… - felelte epésen Réka egy gúnyos oldalpillantás kíséretében. – Iszapbirkózáson voltál?

-Nagyon vicces – Dóri bement a fürdőszobába, gyorsan lekapta a ruháit, és beállt a zuhany alá. Most látszott csak igazán mennyi sarat sikerült felszednie. Tényleg félelmetesen hasonlított egy iszapbirkózóra…

-Én lementem! – hallotta Réka kiáltását az ajtó mögül. Legalább egyedül van.

            Zuhanyzás után fáradtan kicammogott a fürdőszobából és kutatni kezdett a bőröndjében. Egy pillanatra megállt. Mit vegyen fel? Aztán jött a másik kérdés: számít ez? Azzal kivett egy háromnegyedes farmert és egy sötétkék pólót, amit egy fehér virág díszített a jobb mellén. Nem annyira szexi, mint Réka felsője, de legalább nem izompóló. A mai nap után már úgy is mindegy hogy néz ki.

            Amikor Dóri lement az ebédlőbe meglepetten vette észre, hogy szinte minden asztal tele van, és mindenki nagyban eszik. Nagy nehezen megtalálta a szülei asztalát. Már mindenki ott volt, csak ő hiányzott.

-Hol voltál szívem? – kérdezte az anyja, miközben helyet foglalt. – Lemaradtál a levesről.

-Nem baj. Nem 8-kor kezdődik a vacsora?

-Nem, ma fél 8-kor. Valami helyi zenekar jön majd ide játszani, ezért előrébb hozták a vacsorát.

-Vajon én erről miért nem tudok… - mosolygott bosszúsan Réka felé, de a lány a tányérjára szegezte a tekintetét.

Bár Dóri lemaradt a levesről, azért így is jól tudott lakni a második fogásból, a csirkemellből. Amikor a desszert fagylaltokat kihozták meg is érkezett az a bizonyos helyi zenekar. 3 huszonéves fiúból és egy lányból állt. Mindenféle ismert magyar számokat játszottak, egész elviselhetően. Több házaspár, és egy-két tini táncra is perdült. A hangulat egyre jobb lett, csak Dóri volt kicsit elszontyolodva, mivel Gábor még mindig nem hívta fel. Amikor pedig már nem csak a szülei, de még a bátyja is elment táncolni, elkeseredettségében rendelt magának még egyet a desszertből.

-Te hogy-hogy nem táncolsz? – kérdezte Rékától és bekapott egy nagy kanál fagyit, amitől az egész szája elgémberedett.

-Még fiatal az este. Szerintem ez az egész baromság biztosan sokáig fog tartani. Amúgy is. Ernőt még nem is láttam. Addig meg miért ugrálnék ilyen béna számokra? – Ezután már nem is szóltak egymáshoz. Dóri kicsit zokon vette, hogy húga nem kérdezte meg tőle, ő miért nem táncol, de ha jobban belegondol már megszokta, hogy ő kívülálló mindennemű szórakozásból. Ekkor azonban meglátta Mátét az asztalok között. Először próbált úgy tenni, mintha nem vette volna észre, de úgy nézett ki a fiú egyenesen feléjük tart. Te jó ég! Mi van, ha Máté idejön és felkéri táncolni? Mit mondana neki? És mit mondana a húga ha látná, hogy táncol. Biztosan jót derülne rajta, hogy a nővére pont azt csinálja, amit előszeretettel kritizál benne. Habár, Máté most valamivel jobban néz ki, mint amikor elázva siettek a hotelba. Biztosan hajat is mosott. Dórinak kicsit azaz érzése támadt, hogy talán most az egyszer szívesen táncolna, hiszen úgy sem kell többé találkoznia a fiúval. Gábor pedig már két napja nem is hívta, tehát csak magára  vethet, ha Dóri jól érzi magát egy másik fiúval.

            Máté csak lassan tudott haladni az asztalok között, mert folyton táncolni induló párocskákba botlott. Mígnem végül nagy nehezen odaért Dórikéhoz.

-Szia Dóri! – azzal észrevehetően hosszan végignézett a lányon, mintha csodálkozna, hogy most nem sáros ruhában látja.

-Szia!  - válaszolta Dóri szemrehányóan, egy „nagyon vicces” nézés kíséretében. Ám Máté már nem őt nézte:

-Réka, nincs kedved táncolni egy kicsit? – hogy? Dóri félrenyelte a fagylaltot. Réka a másodperc egy töredékéig bosszúsan nővérére szegezte pillantását, majd visszanézett a mellette álló Mátéra.

-Háát… - húzta az időt. -… ha már itt vagyunk – azzal mosolyogva felállt. Alig tett pár lépést Mátéval amikor visszafordult:

-Jaj, Dóri! El is felejtettem megkérdezni: Nem bánod, ha magadra hagylak? – Hát ez aztán igazán szemét húzás volt Rékától! Most mégis mit mondhatna, amivel felül kerekedhetne? Semmit! Réka gyönyörűen kiemelte mekkora egy lúzer a nővére.

-Ugyan, legalább kereshetek valami más témát a szájfényeken és a cipőkön kívül… De köszi, hogy megkérdezted! – azzal széles mosollyal ő is felállt, és elindult az ellenkező irányba.

            Amikor már tudta, hogy látóhatáron kívülre ért visszanézett Rékáék után. Réka nagyon jól táncolt. Nagyon jól, és kihívóan… Úgy mozgott, ahogy Dóri soha nem is fog tudni, de talán nem is akar. Hát ennyit erről az estéről. Még egy beégés. Bár ezt végül is maximum Réka vette észre. Máté biztosan nem látta, amikor meglepettségében félrenyelte a fagylaltot. Mégis mi a fenét hitt? Hogy azok után ahogy Mátéval beszélt, ahogy kinéz, és ahogyan beégett a fiú előtt, még pont vele akar majd táncolni? Röhej. De mindegy is, hiszen neki van barátja. Barátja, aki CSESZIK felhívni őt! Megállt egy pillanatra. Lift vagy lépcső? Lift. Így kevesebb az esélye, hogy összefut valakivel.

Belépett a liftbe, és tükörképére meredt a falon lévő tükörben.

-Mégis hogy vetekedhetnél pont TE a szexi és vihogó Rékával vagy Krisztivel??? – megdörzsölte a szemét. Krisztit aljas húzás szidnia. Ő legalább felhívta, nem úgy mint Gábor… A lift ajtó kinyílt, és Dóri elindult a szobája felé. Gábornak biztosan van egy egyértelmű, és abszolút megérthető oka, hogy miért nem hívta még mindig fel. És miután kegyesen közli ezt az okot Dórival, nem is lesz már semmi baj. Most is csupán azért ingerült, mert aggódik GÁBOR miatt. Csak is e miatt hatott rá ennyire az a tény, hogy Máté ráhajtott a húgára.

            Másnap reggel nem telefon ébresztette fel Dórit. Nem is az anyja, az apja, Norbi vagy akár Réka. Nem. Máté. Vagyis pontosabban Máté vigyorgó képe, amint átöleli Rékát, aki egy kisbabát tart a kezében, és körülötte is rengeteg kisgyerek mászkál négykézláb. Amitől igazán morbid volt ez a kép azaz volt, hogy az összes gyereknek Ernő feje volt, a távolból pedig Gábor kiabálása hallatszik, amint lezuhan egy szakadékba és azt ordítozza, „Ne haragudj Réka, hogy nem hívtalak fel!” Szóval így ébredt fel Dóri. Ahogy hírtelen kinyitotta a szemét, meg sem tudta állapítani, hol van. A telefonjára nézett (most nem verte le, mint az előző reggelen). 7: 30. Hétfő. Akkor iskolába kell menni? Hirtelen felült az ágyban és akkor eszmélt csak rá, hogy még a hotelban van. Ez a „szupcsi kirándulás” harmadik napja. Legalább ma hazamehet, és találkozhat Gáborral. Éééés! Ma kell utoljára elviselnie Máté vigyorgó képét amint épp beég előtte!

-Jó reggelt! – szólt álmosan Réka.

-Bocsi, nem akartalak felébreszteni – tápászkodott fel Dóri az ágyról.

-Semmi baj.

Dóri kiment a fürdőszobába, hogy megmossa az arcát. Ha nem kérdez rá az estére, Réka észreveheti, hogy ideges, tehát nincs más választása:

-Milyen volt az estéd Mátéval? – azzal hideg vizet fröcskölt az arcára.

-Mátéval? – értetlenkedett Réka. – Ja! Te leléptél, amikor elmentünk táncolni? – Dóri pont válaszolni akart, hogy egyáltalán nem, csak nem az a legfontosabb szórakozása, hogy a húga pasizásait kísérje figyelemmel, de Réka folytatta:

-Ernő meglátott minket, és aztán lekért Mátétól. Elég sokáig tartott mire rászánta magát. Vagy 3 koktélt is meg ittunk már Mátéval, mire végre odajött hozzám. – Dóri szeretett volna közbeszólni valami cinikus megjegyzéssel, de Réka csak folytatta. – Olyan eszméletlenül jól csókol…

-Máté??? – ez volt az a pont, amikor Dóri abszolút meghökkent.

-Dehogy! Ernő! Azt hiszem, tényleg szerelmes vagyok.

-Ja, csak kár, hogy nem fogtok többet találkozni.

-Ne mondd ezt! – Réka most tényleg haragosnak látszott. – Majd valahogy megoldjuk.

-Felőlem – Dóri elkezdett fogat mosni.

-Csak irigykedsz rám, amiért én két nap alatt megtaláltam életem szerelmét, a te drága Gabid pedig még egy telefonra sem méltatott.

-Ezs mozst edáltalán dem tartozsik ide! – pedig Rékának igaza volt. Tényleg dühös volt. Ha nem lett volna az, nem lett volna ilyen morbid rémálma az ismerőseiről.

            Miután Dóri kijött a fürdőszobából, Réka váltotta fel. Ezek után már nem is szóltak egymáshoz. Mind a ketten haragudtak egy kicsit a másikra. A reggelinél nem látták sem Ernőt sem Mátét. Az igazat megvallva Dóri örült is neki. Legalább ezt a napot ki akarta bírni beégés nélkül. A reggeli után egész délelőtt még aki akart fürödhetett egyet a medencében (bár 10 percenként eleredt az eső, így kevés volt a jelentkező) vagy busszal bemehetett a városba szuvenírt vásárolni. Dóri az utóbbinál döntött. Meglepetésére Norbi jelentkezett hogy elkíséri, így az egész délelőttöt együtt töltötték. Norbival mindig jól kijött. Ő volt a tipikus álombátyó, aki hivatási kötelességből mindig röhög, és mindig kigúnyolja húgait, de ha mások teszik ugyanazt, megvédi őket. Norbi két évvel volt idősebb Dórinál, így most volt végzős a gimiben. A következő évben valamilyen számteches egyetemre készül, hogy programozó lehessen. Ezért Dóri mindig felnézett az ő nagy és erős bátyjára. Csodálta, hogy már nyolcadikos kora óta tudja, mi akar lenni, és azóta is azért küzd, hogy bejuthasson a kiszemelt egyetemre. Ellentétben vele, aki jövőre lesz harmadikos a gimiben, és még csak azt sem tudja eldönteni, melyik tárgyakat akarja felvenni, hogy emelt érettségit tehessen belőle. Imádott rajzolni, szerette az irodalmat, és könnyen ment neki a matek és a fizika. Ezeken kívül utálta a földrajzot és kémiát, és egyenesen ki nem állhatta a testnevelést, mert mindig csak bénázott belőle. De visszatérve a délelőtthöz, elég jól elvoltak. Nem nevettek annyit mint az előző napon, de legalább nem futottak össze senkivel sem. Nem vettek túl sok mindent a városban. Norbi szinte csak kajára költött, meg vett pár elemet az mp3 lejátszójába, Dóri egy kis elefánt formájú szobrot (mindig vesz egyet, akárhová utazik) és képeslapokat vett. Nem akarta elküldeni őket, csak szerette megfigyelni, hogyan állítják be a fényképezőgépet, a legszebbekből meg vitt is haza.

            Amikor délben visszaértek, egyből a szobájukba mentek pakolni.

-Hu! Már csak az ebéd van hátra! – nézett körül elégedetten Dóri a szobában miután összepakolta az összes cuccát. Réka ruhái még mindig a szekrényben hánykódtak. Vajon hol lehet? A városba nem jött le.

-Hát persze – mondta magának és elkezdte pakolni húga cuccait a bőröndbe. – a szerelmeseknek biztosan nincs idejük olyan halandó dolgokra, mint például a csomagolás. Állítása rövid időn belül be is igazolódott, mivel fél óra múlva megjelent Réka is, kipirult, ám szomorú arccal. Nem szólt semmit, csak leült az ágyra és meredt maga elé.

-Jól vagy? – kérdezte Dóri gyengéden. Ahogy elnézte a húgát, most figyelmen kívül vehette, hogy haragszanak egymásra.

-Persze – de Réka hangja nem volt túl meggyőző – csak… - könnyek gördültek le az arcán. Dóri közelebb húzódott és átkarolta a vállát.

-Héj, minden ujjadra jut 10 ugyanilyen pasi. Ha nem jobb – erre Réka motyogott valamit, aminek Dóri csak a végét hallotta:

-… anyáék üzenik, hogy menjünk le a kocsihoz. Köszi, hogy elpakoltál helyettem is – azzal felállt elvette bőröndjét és elindult. Ám még mielőtt Dóri követhette volna, visszafordult:

-Dóri, ne haragudj, hogy piszkáltalak, amiért Gabi még nem hívott fel.

-Ugyan – legyintett Dóri. – mindenkivel megesik az ilyesmi, nem?

            Ezután csendben lementek a parkolóba, beültek a kocsiba és vártak. Lassan mindenki lejött, csaj Dóri apjára vártak, aki még elment leadni a belépőkártyákat a recepción. Hát ennyi. Végre vége ennek a „kirándulásnak”. Azért nem volt annyira nagyon borzalmas… Amikor a városba voltak elég jól szórakoztak, és éppenséggel az első nap sem volt olyan szörnyű. Legalább sikerült készítenie egy tök jó vázlatot (ami persze elázott), és otthon megint tud mit festeni. A VÁZLATFÜZET! Basszus! Otthagyta az ablakban! Dóri gyorsan kipattan a kocsiból.

-Mindjárt jövök, csak a szobában hagytam valamit! – azzal rohanni kezdett. Szerencsére mivel mindenki most ment a portára, a nagy sor miatt még az apjánál voltak a kártyák.

-Mindjárt visszahozom, csak a szobámban hagytam a jegyzetfüzetemet.

-Jó, de igyekezz! – ám Dóri ekkor már a liftnél volt. Megnyomta a hívógombot, de a lift csak nem akart jönni.

-Basszus! – elhatározta, hogy inkább felrohan a lépcsőn. Úgy futott, ahogyan csak tudott. El sem akarta képzelni, hogy az a rengeteg vázlat itt maradjon. Mire felért már teljesen kifulladt a futástól. Kinyitotta az ajtaját és már meg is látta a jegyzetfüzetet. Pont ott volt ahol felejtette. Gyorsan felkapta és a szívére szorította az ázástól háromszorosára dagadt füzetet. Nagy üggyel-bajjal becsukta az ajtót (hogy ne csapódjon be), ám amikor megfordult újabb kellemetlen élményben (látványban) lett része.

-Te? – csak ennyi jött ki a száján meglepetésében. Máté hitetlenkedve hunyorogni kezdett, kicsit megrázta a fejét és mosolyogva köszönt:

-Neked is szia! – ekkor Dórinak hirtelen az eszébe jutott, hogy dühös a fiúra, hogy pontosan miért, annak a meghatározását ráér később eldönteni, de már pusztán a rémálma miatt is bosszús volt.

-Réka már lent ül a kocsiban. Szóval ha beszélni akarsz vele, le kell menned – igyekezett tényközlő hangon beszélni. Máté felhúzta a szemöldökét:

-Miért akarnék Rékával beszélni? – „Jaj! Nagyon vicces! Játszd csak a hülyét! Pofára estél Rékával kapcsolatban, így most letagadod!” Ám Dóri ehelyett inkább bölcsebbek látta minél rövidebben válaszolni. Így kevesebb az esélye az újabb beégésnek.

-Nekem ehhez semmi közöm. Honnan tudhatnám, mit miért csinálsz? – azzal elindult a lift felé.

-Na jó. Ezt most nem értem, de mindegy is – követte Máté. – Azért reméltem, hogy legalább elköszönsz, mielőtt elmész… - Dóri oda sem pillantott. – Bár, ahogy elnézlek, ez nem állt a szándékodban – de mivel Dóri erre sem reagált, megfogta a lány vállát és óvatosan elhúzta az egyik fal mellé. – Valami rosszat csináltam?

-Tudod… - kezdte Dóri összeszűkült szemekkel. -… ezt most én nem értem. És ha most nem haragszol – tolta félre a fiút – itt a lift. Igyekezett olyan gyorsan belépni a liftbe, hogy Máté már ne tudjon beszállni, de nem jött össze. Legalább annyi szerencséje volt, hogy nem voltak egyedül, így legalább amíg leérnek, nem folytathatják. ezt a „beszélgetést”.

Amikor megérkeztek, Dóri az elsők között gyorsan kiszállt és megszaporázta a lépteit. Viszont Máté is gyorsan utána ment, és most a karját fogta meg, úgy húzta félre az ajtó felé vonuló tömegből az egyik félreeső folyosóra, és elővigyázatosságból akkor sem engedte el, amikor megálltak.

-Most mégis mi van? – kérdezte hitetlenkedő mosollyal.

-Mi lenne? – húzta fel Dóri a szemöldökét. – Mennék vissza a kocsihoz. Tudod, vissza kellett jönnöm a füzetemért, mert a szárításkor itt hagytam…

-Á, szóval még mindig ezért vagy dühös? Az esőről nem én tehetek, és a fáról sem én löktelek le – ekkor az arcán megjelent a jól ismert idegesítő vigyor: - de ha ez enyhít a dühödön, szívesen elkaptalak volna…

-Figyelj – emelte fel Dóri a szabad kezét – minden vágyam, hogy itt álljak és hallgassam, milyen jól szórakozol rajtam, de – ó, mily szörnyű – mennem kell, ugyanis az egész család engem vár, hogy indulhassunk. Úgyhogy megköszönném, ha elengednéd a karomat.

-Oh, pardon, csak éppen tudom, hogy kegyed sem akar elmenni köszönés nélkül.

-Hát, ezt nem hiszem el! –csapta le szabad kezét – Szia! Isten áldjon! Most már mehetek? – pipiskedve átnézett Máté válla fölött. Látta, hogy a recepción mindjárt az apja következik. Ha most nem sikerül elszabadulnia beállhat a hosszú sor végére.

-Persze, de szerintem te sem akarsz igazán – azzal óvatosan elengedte a lány kezét, ám ahelyett, hogy utat biztosítva oldalra lépett volt, tett előre egy lépést Dóri felé.

-Mégis mit… - de Dóri nem tudta befejezni a mondatot. A hangja elcsuklott ahogy Máté közelebb hajolt és gyengéden megérintette az arcát. Most meg fogja csókolni??? Ám a felháborodás nem volt annyira erős, hogy hátrébb lépjen, vagy csak egy szót is szóljon. Sőt! Hirtelen átjárta azaz édes bizsergető érzés, amit akkor érzett, amikor előző nap felébresztették álmából, és alig észrevehetően résnyire kinyitotta a száját. Az ajkuk szinte már csak pár centiméterre volt egymáséitól, amikor megszólalt ugyanaz az idegesítő csengőhang, ami akkor reggel is felébresztette. Hirtelen elszökkent a fiú mellől, hogy előhúzza a mobilját a farmerja zsebéből. A kijelzőn egy zavartan mosolygó fiú képe jelent meg, alatta a felirattal: Gábor.

-Öhm, ne haragudj, de ezt nekem… - zavarában nehezen szedte össze a szavakat -… muszáj felvennem – és tétova lépéseket tett kifelé a folyosóról.

-Akkor… - látszott, hogy Máté is fusztrált. Kicsi szünetet tartott, mintha belül ádáz csata dúlna benne, mit is tegyen, de végül szomorú hangon csak ennyit mondott: -… tedd azt. Szia Dóri! - Dóri zavartan a hajába túrt.

-Szia – és kiment az előcsarnokba. Ott a recepción minden szó nélkül odaadta apjának a szoba belépőkártyáját, és kisietett a parkolóba. Ott még mielőtt elment volna a kocsihoz, egy pillanatra megállt és a még mindig csörgő telefonra nézett, majd kinyomta. Akármennyire is várta, hogy Gábor felhívja, most nem tudott volna beszélni vele…

 >> 4. fejezet