1. fejezet:

            Gyönyörű, meleg áprilisi nap volt. A piros kis családi autó csak úgy hasított a forró aszfalton Csatka felé az orvosi konferenciára vezető úton. Mindenkinek más volt a hangulata. A két szülő nagyon boldognak és izgatottnak látszott. Ez igazából teljesen érthető, hiszen egy éve nem utaztak sehova sem a gyerekeikkel együtt. Norbi különösebben nem zavartatta magát. Térdére kapta laptopját, és teljesen belemerült valamilyen „eszméletlenül bonyolult” program feltörésébe. Réka viszont (mint mindig) most is fel volt háborodva. Ugyanis, elmondása szerint, halaszthatatlan programot szervezett a barátaival. Dóri viszont sehova sem volt besorolható. Csak bámult ki az ablakon, és figyelte ahogy a fák gyorsan elszaladnak a szeme előtt. Jobb kezével az autó ajtajára könyökölt, úgy tartotta az állát. Szőke hullámos haját egy copfba fogta össze, kicsit balra csúsztatva. Ő szinte mindig így hordta a haját, ellentétben húgával, aki viszont mindig más frizurakölteményt varázsolt magának. Ebből kifolyólag, hiába volt ugyanolyan szőke hajuk (amit anyjuktól örököltek), Réka mindig feltűnőbb volt Dóri mellett. Régen mindig rosszul esett neki, hogy bár a húga egy évvel fiatalabb, mégis mindig sokkal nőiesebbnek látszik, mert fel mer venni olyan ruhadarabokat, amikben Dóri csak zavarban érezné magát. Nem mintha nem lenne neki is szép, karcsú alakja, egyszerűen csak nincs benne annyi önbizalom, mint Rékában, akinek az a világ legnagyobb dilemmája, hogy melyik karkötőt vegye fel az új, mélyen kivágott felsőjéhez.

            Egy idő után azonban az egyéni hangulatok teljesen eltűntek, és mindenki egyöntetűen nagyon unta már a kocsikázást… Ám amikor 3 órányi autóban poshadás után megérkeztek a luxusszállóhoz, egyből rájöttek, megérte a „szenvedés”. A Rózsaligeti Szálló egyszerűen gyönyörű volt. Az egész épület kívülről hangulatos krémszínű volt. A kocsiból Dóriék 3 emeletet láttak, de az egyik óriási fa fölött kikukucskáló tető sejtette, hogy nem ez az egyetlen épület. Hosszú márványlépcső vezetett fel a főbejáratig (ahol még ajtónyitogató is állt). Belépve az ember tényleg úgy érezte, mintha egy modern változatú palotában járna. Különleges mintájú csempe a padlón, néhol drága szőnyegekkel díszítve. Szebbnél-szebb festmények az amúgy is hangulatos falakon, melyek néhol csak vörösre voltak festve, néhol viszont apró mozaikdarabkákból álló minták díszítették. Tovább emelték a terem szépségét a különleges növények. A bejárati ajtótól jobbra egy barnahajú, vörös és krémszínű egyenruhát viselő, kedvesen mosolygó lány ült a portai asztal mögött. Alig lehetett 20 éves.

-Jó napot! Köszöntöm önöket a Rózsaligeti Szállodában! Miben segíthetek?

-Jó napot! – lépett oda az apa – Az Owen Parrett orvosi konferenciára jöttünk.

-Szabad a nevét? – kérdezte udvarias mosollyal a lány.

-Dr. Bámfi Árpád.

-Már meg is van. 3 szobát kértek, igaz? 1 franciaágyasat, 1 kétágyasat, égy egy egyszemélyeset – nézett utána a számítógépen a lány. A 126-os, a127-es és a 128-as az önöké. A szobákat a második emeleten találják a lépcsőktől jobbra, de ha lifttel kívánnak menni, balra – azzal átnyújtotta a szobákhoz tartozó a belépőkártyákat. – Kellemes időtöltést!

Dóri el sem tudta képzelni, mégis hogyan fogják felcipelni az összes bőröndjüket a második emeletre. Ám ez a gond gyorsan megoldódott, mivel szüleik a liftet választották, ráadásul néhány alkalmazott már előre is ment a csomagokkal.

            Végül is, mint már ahogyan az sejthető volt, a szülők kapták a franciaágyas szobát, Norbi az egyszemélyeset, a két lány pedig a kétszemélyes szobában helyezte magát kényelembe. Dóri és Réka teljesen el voltak ragadtatva a szobájuktól: krémszínű falak, kis meggyszínű szekrények a két eszméletlenül puha ágy mellett, melyen bármilyen meglepő, vörös ágyneműhuzat volt. A földszintiekhez hasonló képek és a gyönyörű növények csak fokozták a szoba hangulatát. Ám Dóri kedvence a tágas erkély volt. Nagy üvegajtó vezetett ki rá, és amikor kilépett, majdnem elállt a lélegzete. A bejárat felől nem volt látható az-az óriási strand, ami most az erkély alatt volt. Különböző formájú és méretű medencék, mindenféle élményfürdős elemekkel.

-Hú de szuper! Lemegyünk? – lépett ki Réka is a szobából.

-Háát… Nem tudom. Anyáék…

-Anyáék a konferenciára jöttek, mi pedig hogy szórakozzunk!

-Azt hittem, hogy szomorú vagy, amiért nem lehetsz Lillával és persze Dáviddal… - Dóri széles mosolyra húzta a száját. Nem tehetett róla, de mindig vigyorgással töltötte el, amikor sikerült rávilágítania a Réka panaszaiban lévő ellentmondásokra.

-Hát, nos…

-Ez nem hangzik valami értelmesnek – most már tényleg nevetnie kellet húga hozzáállásán a dolgokhoz.

-Csak azt akartam mondani, hogy ha már itt vagyunk – márpedig itt vagyunk – használjuk ki a helyzetet, és egy kicsit hagyjuk a hátunk mögött ……………-ot.

-Ezt ugye most nem úgy értetted, hogy itt is csak fiúzni akarsz? – Dóri, bár felhúzta a szemöldökét, így is inkább mosolygott, mint dühös volt. – És mi van Dáviddal?

-Amiről Dávid nem tud, az nem is fáj neki – Réka kotorászni kezdett a bőröndjében a bikinije után. – Neked is jót tenne Dóri, ha egy kicsit megfeledkeznél Gáborról!

-Oh, igen. Csakhogy én, valamilyen érthetetlen ok miatt szeretem azt a fiút, akivel járok!

-Én is szeretem Dávidot, de azért három teljes napig itt leszünk, és rengeteg velünk egyidős fiúval fogunk találkozni, akiket valószínűleg soha többé nem fogunk látni!

-Nem tudom. Én soha nem voltam az a „bulizós” fajta, így most sem nagyon csábít az ismerkedés…

-Na látod? Éppen emiatt a hozzáállás miatt fogsz most szépen lejönni velem!

-Hát, nem tudom – újra a medencék felé pillantott, ahol egy sereg fiú próbált belökni az egyik medencébe három fölöttébb csinos lányt. Ezt nem teheti. Nem mehet le. Ha lemenne, és jól érezné magát (amiben igazán kételkedik) az olyan lenne, mintha megcsalná Gábort. Talán, ha olyan lenne mint Kriszti vagy Réka, még nyugodtan ugrándozna ő is a medencében, vagy naphosszat telefonálna Gábornak egy napozóágyról. De ő soha nem tudott ilyen gyorsan beilleszkedni egy teljesen idegen társaságba. Inkább az a típus volt, aki csendben maradt, nehogy megbántson másokat. Talán később lemegy… Majd ha kevesebben lesznek… – Én… Azt hiszem… Inkább itt maradok. De te menj nyugodtan!

-Itt? – most Rékán volt a sor, hogy felhúzza a szemöldökét – És mégis mit akarsz csinálni?

Dóri végignézett a szobán. Be kellett látnia, a szoba tényleg nem kínált sok szórakozásmódot. Majd szeme megállapodott a TV-n:

-TV-t nézek – mondta cseppet sem határozottan.

-TV-t – ismételte Réka, mintha nem tudná felfogni a szó jelentését – Meg vagy te hibbanva? Csak 3 napig vagyunk itt, és te már az első napon a TV előtt akarsz fonnyadni?

-Ahelyett, hogy velem foglalkozol, inkább siess le, mielőtt lemegy a nap – azzal berogyott a TV előtti egyik fotelbe.

-Oké, de remélem, minél hamarabb kivered a fejedből ezt a hülye hozzáállást, mert – mint ahogyan már mondtam – 3 napig akkor is itt leszünk.

Réka átvette a fürdőruháját, aztán már el is ment.

            Dóri egész délutáni TV nézése nem volt egyébre jó, minthogy megállapította, hogy bizony létezik unalmasabb dolog Kovács osztályfőnöki óráinál. De komolyan. Mégis ki gondolta volna, hogy egy ilyen csodálatos helyen ennyire unalmasak a helyi csatornák? Ám sajnos nem rágódhatott tovább ezen a globális nagyságrendű katasztrófán, mivel beállított Réka csurom vizesen. Bár alkonyodott, a lány cseppet sem tűnt fáradtnak:

-Huh! Ha tudnád milyen fantasztikus délutánom volt!

-Nekem is – felelte unottan Dóri, majd kinyújtotta a lábait, mert azok időközben nagyon elzsibbadtak a kényelmetlen üléshelyzet miatt.

-De komolyan! Dóri! Holnap mindenféleképpen magammal ráncigállak! Csak egy baj van…

-Na mond! Tudok rajta segíteni? – Dóri hátradöntötte fejét, és megdörzsölte a szemét.

-Otthon hagytam az extra erős szájfényemet…

-Hogy mit? – tudta, mit jelent ez a húgánál – Csak nem máris smárolni akarsz?

-Háccc… - Réka beleharapott a szájába, mikor meglátta nővére komoly és felháborodott pillantását. – Nem azért mondtam, csak…

-Csak mi? És Dávid?

-Dávid?

-Igen. Tudod, az a fekete hajú, idézem: „őrítőengyönyörűszeműfélisten”, akivel elvileg jársz.

-De ha ma délután te is ott lettél volna… - Réka felkapta az egyik kispárnát, szorosan magához ölelte, és hátraesett az ágyára. – Azt hiszem, most komolyan szerelmes vagyok…

-Na ne mond, már megint? – hangja ismét barátságosra váltott és ő is hanyatt feküdt a húga mellé.

-Ez most komoly – és Réka hangja tényleg komolyabbnak tűnt a megszokottnál.

-Hogy hívják?

-Ernő. Ferenczy Ernő – néhány másodperc néma csend, aztán mind a ketten felnevettek – Jó, tényleg kicsit gáz a neve…

-Nem te mondtad hetedikben, hogy Ernővel sohasem kezdesz?

-Tudom, tudom, de mit tehetnék? – most már úgy érezték, nem tudják abbahagyni a nevetést.

-De hiszen ebben semmi vicces sincs… Biztosan a sok chips hatása, amit TV-zés közben megettem.

-Amúgy anyáék azt üzenték, hogy menjünk le a vendéglőbe vacsizni – pattant fel Réka.

-Gondolom, Ő is ott lesz… - de Dóri nem kapott választ, csak egy cinikus hunyorgást – azt hiszem, én nem megyek enni. Egyáltalán nem vagyok éhes.

-Hogy hogy nem jössz? – kérdezte Réka miközben beletemetkezett a bőröndjébe – Mit vegyek fel?

-Nincs kedvem elmagyarázni anyáéknak, hogy mennyi érdekes dolgot csináltam a délután.

-Akkor menj, és sétálj egyet! Hátha a frisslevegő helyrerakja azt a hülye fejedet! – azzal előhúzott egy meglehetősen mély kivágású piros felsőt.

-De…

-Semmi de! Ha nem jössz velünk enni, akkor legalább sétálj egyet! Most úgy sem találkozhatsz senkivel.

Dóri szeretett volna valamilyen frappáns kifogást találni, de be kellett ismernie, Rékának most az egyszer igaza van.

-Rendben, akkor sétálok egyet a szálló területén.

És így is tett. Ahogy kilépett az ajtón, egyből jobban érezte magát. Tényleg jó ötlet volt kimozdulni egy kicsit a szobából. Ráadásul az időzítés is tökéletes volt, hiszen estére már elmúlt a nappali nagy kánikula. Elhatározta, hogy lemegy egy kicsit a medencékhez. A szökőkutak már persze ki voltak kapcsolva, de a kivilágítás még megvolt. Dóri talált a medencéktől egy kicsit félreeső füves helyet, ahová nem nagyon világítottak oda a lámpák, s leült. Tessék. Itt van. Kijött. És most? Mégis mit csináljon? Hátradőlt és elkezdte nézni a csillagokat. Ugyan ki másra is gondolhatna, mint Gáborra? Még most sem tudta elhinni, hogy neki is van végre „kapcsolata” egy fiúval. Persze, rengeteg haverja van, de általában ennél nem több. A fiúk főleg akkor mennek oda hozzá, ha a barátnőjük valamiért megharagszik rájuk, vagy nincs kész a házi feladatuk. Ilyenkor Dóri készségesen meghallgatja őket, tanácsot ad, mond valami aranyos viccet, amitől a fiú kicsit jobban érzi magát, vagy csak (rövid unszolásra) odaadja lemásolni a háziját. De Gábor végre vele akar lenni, és semmi sem választhatja szét őket, hiszen… Placccs!!! Dóri hirtelen felugrott a loccsanás hallatára:

-Ki van ott? – Biztosan látta, hogy valaki beugrott az egyik medencébe. – Ismétlem. Ki az? – közelebb lépett a medencéhez, és így már látta, hogy egy emberi alak úszik el a medence alján, egyenesen felé.

-Hello! – egy feltűnően helyes fiú dugta ki a fejét a vízből – Nem tudtam, hogy más is van idekint.

-Tudtommal nem tilos – Dóri egy kicsit pofátlannal érezte a megjegyzést.

-Persze, hogy nem – a fiú kiült a medence szélére, majd felállt. – csak kicsit furcsa, hogy egy ilyen gyönyörű lány egyedül kóboroljon késő este – arca huncut mosolyra húzódott.

-Pfff… - Dórit különösebben nem hatotta meg ez a szokványos szöveg. Ez az a tipikus duma amire Kriszti vagy Réka csábosan elmosolyodna és „cuki” nevetést hallatna. De ez Kriszti és Réka. Ő ennél azért többre becsüli női mivoltát, minthogy elájuljon egy ilyen megjegyzéstől. Azzal visszaült az eldugott kis füves helyére. Azért sem megy el innen csak azért, mert egy beképzelt barom idejött. Most amúgy sem volt szüksége más társaságára. (Pont azért jött ki este.) De a fiút, úgy látszik, nem zavarta ez a fölöttébb kedves válasz, mert közelebb lépett hozzá és kinyújtotta a kezét:

-Máté. … Máté – Dóri felháborodott pillantásokat vetett rá. Hogy nem fogja fel, hogy nem akar társaságot? De azért nem akart teljesen bunkónak tűnni, ezért viszonozta a kézfogást és ő is bemutatkozott.

-Bámfi Dóra – a fiú ismét elmosolyodott.

-Leülhetek? Tudtommal nem tilos… - folytatta a vigyorgást.

-Felőlem – Dóri úgy tett, mintha meg sem halotta volna a célzást, ismét hátradőlt és újra elkezdte nézni a csillagokat. (De azért fél szemmel a fiút figyelte.) Most vette csak észre, hogy Mátén fürdőnadrág helyett egy háromnegyedes farmer volt.

-Még nem válaszoltál – a fiú is hátradőlt a fűben.

-Ugyan mire?

-Hogy mit keres itt egy ilyen… - itt egy kicsit megáll – …lány, késő este egyedül.

-Az kérdés volt? – Dóri összeráncolta a homlokát.

-Igen, az. – Mátén látszott, élvezi a lány passzív hozzáállását a beszélgetéshez.

-Csak lejöttem egy kicsit körülnézni. Egész nap a szobámban ültem, szóval azt hiszem, jogom van, ide lejönni úgy hogy... - hirtelen megrémült, most jött csak rá, mekkora baromság volt ezt így kijelenti. Hiszen pont most írta le magát abszolút lúzernek egy VAD IDEGEN előtt!

-… ne legyen itt senki?  - Máté széles vigyorral fejezte be Dóri mondatát.

-Ööö… - nem tudta, mit is mondhatna – Nem mindegy? Különben is! Egy ilyen nagyképű fiú mit keres itt késő éjszaka? – most már felült. Ám úgy látszott, Mátét nem zavarja hirtelen felindulása.

-Nagyjából ugyanaz – felelte csevegő hangon – én is el akartam szabadulni egy kicsit mindenkitől, főleg a szüleimtől – hangja teljesen nyugodt volt. Dóri nem tudta eldönteni, hogy most ez egy beszélgetés, vagy a fiú csak gúnyolódik rajta. Ám Máté folytatta:

-Ezért jöttem le úszni. Kellemesen le tudja hűteni az ember idegeit.

-Értem – Dóri kezdte kényelmetlenül érezni magát, így felállt és indulni készült.

-Nem szeretnéd kipróbálni? – szólt utána Máté.

-Úgy nézek ki, mint akinek szüksége van rá? – felelt gúnyosan Dóri.

-Nem úgy értettem – a fiú bocsánatkérő fejet vágott, ám Dóri elindult. – Megígérem, nem teszek fel több idióta kérdést… - Dóri megállt. Talán kijavíthatná a félénk lúzer képét. Már ha akarná. De miért izgatná egy beképzelt ficsúr véleménye? - …és nem fejezem be a gondolataidat! –Dóri végül is megfordult:

-Ruhában?

-Nekem sem zavart a farmer, – azzal Máté felállt, és a medencéhez lépett – de ha akarsz, le is öltözhetsz. Nos? – azzal beugrott a medencébe. Dóri is közelebb ment, de még most sem volt biztos benne, hogy most vizes akar lenni. Ám nem volt más választása, mivel egy kéz kinyúlt a medencéből, és a kezénél fogva berántotta a medencébe. Még szerencse, hogy pont akkor vett levegőt. És tényleg! Máténak igaza volt. Nagyon jól esett neki a víz, de ezt azért még sem mutathatta ki a fiú előtt.

-Ezt most muszáj volt? – de alig bírta leplezni a mosolyát, olyan jó kedve lett hirtelen.

-Ahogy ott álltál, - Máté is mosolygott  - úgy nézett ki, igen.

-Igen? – kérdezte Dóri, azzal elkezdte fröcskölni a fiút, aki először meglepődött, majd folytatta a vízi csatát. Dóri igyekezett elmenekülni, de Máté mindig a sarkában úszott. Akkor Christi hirtelen lemerült a medence aljára, ahonnan ellökte magát a túlsó oldalra. Elég volt néhány karlendítéssel segítenie a lökésen, és már ki is dugta a fejét a medence túlsó oldalán. Amikor kidugta a fejét látta, hogy Máté meglepődött, és még csak ideje sem volt utánarugaszkodni. Mind a ketten egymásra vigyorogtak. Dóri olyan jól érezte magát, hogy még Gábort is elfelejtette. Az utóbbi időben nagyon jó kedve volt, de ez most valahogy más volt. Úgy érezte, majd kicsattan az energiától. Ám ekkor ráeszmélt, mit is csinál most tulajdonképpen, és kimászott a medencéből.

-Mész is? – A fiú arcán látszott a csalódottság.

-Igen. Jó éjt Máté! – Dóri, most már meg sem próbálta elrejteni mosolyát.

-Jó éjt Dó… – kis szünet után hozzátette: - …ra!

Dóri mosolygósan megrázta a fejét, aztán hátat fordított a fiúnak és csurom vizesen elindult a szobája felé.

 
>> 2. fejezet