Bemutatkozás

                Sziasztok! Az én nevem Bámfi Dóra, és azt hiszem, most én vagyok a legboldogabb ember ezen a világon! Most hajtottunk ki a garázsból (apa, anya, Norbi a bátyám, Réka a húgom és én) hogy kezdetét vegye utunk Csatkára a szüleim egyik konferenciájára, amelyre a családot is magukkal vihetik.

            De miért vagyok én mégis ilyen boldog annak ellenére hogy valószínűleg tízszer végig kellesz hallgatnom apám Neoton cd-jét, ami a kocsiban szól? A válasz egyszerű. Végre nekem is van barátom! J Eddig mindig csak a kispadról figyeltem a kapcsolatokat. A legjobb barátnőm, Kriszti csak úgy falja a fiúkat! Erre nem is lehetne jobb bizonyíték, minthogy annak ellenére hogy még csak 16 évesek vagyunk, már most nem tudom megszámolni a két kezemen, hány barátja volt eddig. Persze nem volt mindegyikbe szerelmes de néha „muszáj” volt összejönnie valakivel, hogy a kiszemelt fiú felfigyeljen rá. De a sok baráttal sok gond is jár, így rám hárult a feladat, hogy megvigasztaljam Krisztit, amikor szakított valakivel (vele soha nem szakított még senki…) vagy végighallgassam mennyi rossz tulajdonsága van az aktuális fiújának. Aztán persze még ott van Réka, aki ha lehet még rosszabb, mint Kriszti, mivel ő többnyire az osztálytársaimmal járt, ami azért kellemetlen, mert én egy évvel idősebb vagyok, és higgyétek el, elég kínos, amikor azok a fiúk, akik neked tetszenek odamennek hozzád, és elkezdenek kérdezősködni a húgod felől. Nagyon megalázó. Jó tény, hogy Kriszti és Réka igazi „menő csajnak” számítanak a suliban, olyanoknak, akikből csak egy-kettő van a suliban, de azért én sem vagyok/voltam rondaság. Bár azt el kell ismernem, hogy nekem soha sem ment a „risza”…

            Most biztosan azt hiszitek, egy dög vagyok, amiért ezt mondom a legjobb barátnőmről és a húgomról, de higgyétek el én szeretem mind a kettőjüket! Bár Rékával nem szoktunk valami sokat beszélgetni, de azért jó a kapcsolatunk. Krisztivel pedig már 11 éve ismerjük egymást! Az óvoda utolsó évében kerültünk egy csoportba és azóta is imádjuk egymást. Mindig mindenhová együtt megyünk/mentünk a táboroktól kezdve a családi kiruccanásokig. Egyszóval: soha nem bántanám meg egyikkőjüket sem, csak rosszul esett az egyedüllét. Úgy éreztem, nem vagyok elég jó ahhoz, hogy bárki is járni akarjon velem. Csúnyának, és eszméletlenül szerencsétlennek éreztem magam. Persze 8 iskolai évem alatt nekem is voltak úgymond „udvarlóim”, de vagy nem vettem észre időben, vagy kiderült, hogy olyan jó vagyok havernak, hogy nem kéne kockáztatni egy jó barátságot egy cseppet sem stabil járásért… De mint ahogyan azt már mondtam, ennek most már vége! Ugyanis teljes 1 hónapja, két hete, három napja és 13 órája nekem is van „pasim”: a 17 éves, izmos, barna hajú, gyönyörű, kék szemű, állati helyes Gábor. Már nagyon régóta rajongtam érte, de persze azt hittem, hogy ő is (mint a többi fiú általában) észre sem vesz. Mivel ő már tizenegyedikes, csak úgy találkozhattam vele, ha jártam matek korrepetálásra, mivel ott minden osztály egy csoportban volt. És bár matekból sohasem voltak gondjaim, mégis minden héten másfél órát ott ültem Szekeres tanárnőnél a korrepetáláson, pedig ki nem állhatom. Természetesen egy percet sem bántam meg belőle, hiszen ott nyugodtan stírölhettem Gábort, míg egy napon oda nem jött hozzám, és meg nem kérdezte, hogy nem szeretném-e hogy átnézze velem a matekot, mivel észrevette mennyire nem csípem Szekerest. Először nem akartam hinni a fülemnek. Aztán amikor felfogtam, mit mond nekem, annyira zavarban voltam, hogy csak hebegtem össze-vissza. Ezután mindig együtt matekoztunk. (Bár néha elég kínos volt, amikor észrevettem, hogy elront valamit a házijában, amikor elvileg mi még csak jövőre fogjuk venni azt az anyagot.) Mindenesetre egyre több közös programunk lett, míg nem egyszer egy egész napos császkálás után (persze a többi haverral együtt), megkérdezte, nem lenne-e kedvem a barátnőjének lenni. Azt hiszem, azóta nem volt egyetlen egy rossz napom sem! De komolyan! Még a testnevelés órai 12 perces futás sem tudott idegesíteni. Amióta Gáborral járok, egészen másképpen látom a világot. Jó érzés tudni, hogy van valaki, akinek én is tetszem, és végre azok, akiket eddig mindig meghallgattam, most engem is hallgathatnak…